logo
Egyéni keresés

 
Címlap

Hol töltötted a Szilvesztert?
 
Köszöntjük weblapunkon
11
12
BUÉK PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2011. december 31. szombat, 15:49

BUÉK eGo Rádió

Minden kedves rádióhallgatónak nagyon Boldog Újévet Kíván az eGo Rádió csapata.

Nehéz évet zártunk, hiszen voltak ennek az évenek buktatói, de mint mindenen, ezen is túl kell esni hogy hogy tanuljunk a hibákból. Jövőre még jobban, ahogy erőnkből és türelmünkből tellik, és a ti támogatásotokra is számítva az eGo Rádió töretlenül szolgáltatja a jobbnál jobb műsorokat. Érdemes lesz 2012-ben is velünk maradni hiszen rengeteg újdonságot és nmeglepetést tartogatunk a hallgatóinknak. 

BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNUNK !

Módosítás dátuma: 2011. december 31. szombat, 16:08
 
11
05
EGO PDF Nyomtatás E-mail
Írta: vronic   
2011. május 05. csütörtök, 21:13

Az eGo Rádió egy internetrádió, ami 2010 tavaszán indult útjára. Eleinte csak hobbi volt és egy szűk kis baráti társaságnak szólt az Ego  A webrádió a kezdeti sikereken felbuzdulva, elhatároztam hogy létrehozok egy saját oldalt a rádiónak. Így az oldalnak már nem csak egyszerűen a zene közvetítése volt a cél. Igazi közösség teremtő ereje lett azzal hogy folyamatosan újabb és újabb funkciókkal bővült az oldal. Elsőként létrehoztam egy vidám chat szobát, ez lett az egochat. Majd jöttek sorba olyan hasznos dolgok mint a kívánságpanel (KIVI) vagy az üzenőfal. Ma már változatos zenei kínálattal, kívánságműsorral élő műsorvezetéssel tudunk jelentkezni.

Egy kedves barátom igy jellemezte a rádiónkat. :" az eGo Rádió nem más, mint egy dinamikusan fejlődő, bővülő csapat akik a zene és a cset segítségével találják meg a közös hangot."

Ha szeretnél te is ehhez a remek csapathoz tartozni, jelentkezz műsorvezetőnek, hírszerkesztőnek vagy csak egyszerűen oszd meg velünk javaslataidat, ötleteidet.

Jelentkezési feltételek:

  • betöltötted már a 18. életéved
  • jó beszédkészséggel rendelkezel
  • jó minőségű mikrofonod van
  • Sam Broadcaster, vagy más webrádiós szoftver ismerete, megléte
  • jó minőségű internetkapcsolat legalább 512kB/s-os feltöltési sebességgel
  • rendelkezel skype címmel

Jelenkezni az admin @ egofm.hu email illetve a "vroniic" Skype címen lehet. 


 

Módosítás dátuma: 2011. május 08. vasárnap, 16:09
 
10
12
Írta: Administrator   

 

 


Most hallható

Online rádiózás, zenehallgatás

Belépett tagok

Nincs

ARTISJUS engedélyszám:

W/000589/2011

Hírdetés

Időjárás

Időjárás előrejelzés

WQW webkatalógus

Belépés

Üzenőfal, mini chat

Kapcsolás ki/be Vigyorok Történet GYIK Kide Chat

Utolsó üzenet 1 nappal 11 órával ezelőtt

15:26- debilaci: tök jo zenék vannak végre sikerült bejelenkezni!!!!!!!!!
15:24- debilaci: szia !!!!! attila te vagy adásba?timi vok bölcskéröl
15:24- debilaci: szia
9:44- admin: ... és ezek ki is vannak írva a MŰSORREND menüpont alatt is... Üdv mindenkinek!
7:42- Magdi: HALI! SZÉP NAPOT MINDENKINEK! 16-18-IG DR. ROCKKAL ROCK-SAROK, 18:300-TÓL DJ DIABLO MIX MŰSORA!!!! GYERTEK:):)
20:34- Dj Diablo: Admin,jössz chatre?
10:13- admin: 12.00 -kor Négy keréken autósmagazin
8:29- Dj Diablo: Ma 16-18 -ig Dj Diablo Esti Hangulat hozó mix-ét hallhatjátok a legújabb és régebbi zenékkel! Tartsatok velem és nem bánjátok meg! :D
10:55- zsott: helló itt van a tulajdonos? fontos dologban szeretnék vele beszélni
15:00- fuximaxi: Hali(hó)! :)
12:35- admin: Ahoy kedves barátaim. Ma este sem szabad kihagyni az esti kívánságműsort 20.00-órától várok mindenkit. :) A kívánságláda nyitva áll kérd kedvenceidet! :D
8:21- Magdi: HALI MINDENKINEK! MA DÉLUTÁN 16-18 ROCK SAROK DR. ROCKKAL. MINDENKIT VÁRUNK (!) (!)
22:59- admin: Végre elkészült a webshopunk. A Shop menüre kattintva válogathatsz a termékekinkből. A kínálat folyamatosan fog bővűlni.
18:57- fuximaxi: köszi a zenéket!HALI!
18:52- fuximaxi: ..ez a zene nagyon jó..
18:06- fuximaxi: ..Üdv!:)
16:24- fuximaxi: Sziasztok!Éppen a kedvencem volt az első, amit itt hallgathattam.(P.Box) :)
6:33- Dr. Rock: Ma délután 14:00-tól újra Rock sa-Rock Dr.Rock-al itt az eGofm-en! Várok mindenkit úgy a chat-en mint a hallgatók soraiban! (!) (!) (!) :) ;) :D
16:40- Dj Diablo: Ma este sem maradhat el az esti mix Diabloval! :D
14:45- Dj Diablo: És persze elötte az esti mix!!!
9:02- admin: Ma este 8-kor a várva várt KIVI újra szól. EGO Kívánságműsor, "a legjobbat a legjobbaknak, a legjobbaktól" :)
12:40- Dj Diablo: Sziasztok! Ma este ismét adásban leszek 18 órától! Remélem sokan lesztek! :D
9:14- kellene: Szép napot!! legyetek jók :-*
9:12- Dj Diablo: Ma megpróbálunk hallgatottsági rekordot dönteni este 18 órától! Aki tud az jöjjön fel és döntsük meg a rekordot!! Köszönöm! 8)
7:31- Dj Diablo: Ma este 6 órától ujra szól a hatlövetű!Tartsatok velem!
18:12- pocahontas: Aztaa szerda és sehol senki!
11:40- magdalena19: Ma is szuper volt az adásod Csárly :)
18:57- Dj Diablo: Admin ,ha vagy gyere msn-re és küldöm!
6:53- Dj Diablo: Sziasztok! Ma este 18 órától Dj Stewe-vel keverjük ki az igazán hangulatos szombat estéteket!Tehát este hattól újra szól a hatlövetű! :D Kellemes hétvégét mindenkinek és remélem minél többen lesztek akik hallgattok minket!
18:31- kellene: köszi a számot :D :D
15:52- Dj Diablo: Ma este is 18 órától 20 óráig esti mix!Tartsatok velem!
12:34- admin: Várok mindenkit este 9től a Friday Child című műsorommal!
9:30- magdalena19: Sziasztok szép napot mindenkinek ! :)
15:42- Dj Diablo: Ma 17-től-19-ig lessz az esti mix!
17:35- Dj Diablo: Hugi merre vagy?
15:46- admin: Ma este a KIVI 20.30kor kezdődik. Várlak benneteket a kéresekkel. A kívánságládát kinyitottam, lehet kérni 17.00 órától.

Kide Shoutbox v0.9.3

Csak a regisztrált felhasználók küldhetnek üzeneteket, regisztrálj vagy jelentkezz be

Névnap

Ma 2012. február 23., csütörtök, Alfréd napja van. Holnap Mátyás napja lesz.

Hirdetés

Kiemelt weblapok:
Partynews.hu - Online Elektronikus Zenei Magazin - Mixek letöltése | Partyfotók | Online Elektronikus Zenei Portál

Kép találomra

logo.jpg

Zenei hírcsatorna

Zene.hu - hírek
Legfrissebb hírek a Zene.hu-ról
  • Hamarosan indul az ország új turnéja! Összefogott a No Alibi, a Dirty Slippers és Gusztos Bence
    Három közönség kedvenc – No Alibi, Dirty Slippers és Gusztos Bence – határozott úgy, hogy február 27-én a Fészek Klubból indulva országos turnéra indulnak. A zene.hu különleges lehetőséget kínál olvasóinak, ugyanis Facebook oldalunkon előbb Simon Kolossal, a No Alibi tagjával, majd   Lobó Szalóky Lázár, a Dirty Slippers énekesével beszélgethetnek az érdeklődők, végül Gusztos Bencével is válaszol a kérdésekre. [Dátum: 2012.02.23. 00:53]
  • Finn rockbanda kíséri az Opeth-et a Club 202-ben 
    A finn Von Hertzen Brothers érdemelte ki azt a lehetőséget, hogy februári Európa- turnéján a hetvenes évek progresszív rockjához visszanyúló svéd metalbandát, az Opeth- et kísérje.  [Dátum: 2012.02.22. 15:40]
  • Megvan az Alcohol új gitárosa 
    Az Irigy Hónaljmirigyből ismert Ambrus Zoli erősíti a zenekart.  [Dátum: 2012.02.22. 14:40]


Támogatja a Joomla!. Designed by: joomla template download 30 days money back Valid XHTML and CSS.